Tisztelt Hölgyem/Uram!

A COVID-19 okozta világjárvány mindannyiunk életére hatással van, a családok és közösségeink egészségének védelme mellett az újrakezdés is fontos céllá vált. Annak érdekében, hogy a jövőben a társadalmi kihívásoknak, veszélyeknek eredményesen ellenállhassunk, mindenkinek át kell gondolnia a tennivalókat. Fejér megyében, az országban egyedüli módon a Magyar Városkutató Intézet a Kodolányi János Egyetemmel együttműködésben internetes kutatást és vitát szervez.

A történelem számos példája bizonyította, hogy a külső környezet hirtelen, drámai változásai súlyos társadalmi válságokat képesek előidézni és ha a társadalom nem képes megfelelő válaszokat találni ezekre a változásokra, akár települések, térségek, sőt népek, kultúrák is eltűnhetnek örökre. Keressünk együtt új megoldásokat, új válaszokat!

Arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen mértékben érinti Önt és családját a járvány, milyen problémákkal küzdenek a mindennapokban és mire számítanak a közeljövőben. Mit gondolnak Önök, mit tehetünk közösen azért, hogy a jövőben sikeresebben védekezzünk a hasonló külső támadásokkal szemben. A kutatásban való részvétel önkéntes és névtelen. A kapott válaszokat kizárólag összesítve dolgozzuk fel, a kérdőív kitöltése 5–10 percet vesz igénybe.

Köszönjük együttműködését!

Question Title

* 1. Tudomásul veszem, hogy a kutatásban való részvétel önkéntes és névtelen, az adatkezelés jogalapja az én hozzájárulásom.

 
17% of survey complete.

T